Ismét leszavazták: nem lesz munkaszüneti nap december 24-én

Ötödik alkalommal szavazta le a Fidesz azt az előterjesztést, miszerint munkaszüneti nappá nyilvánítanák szenteste napját, december 24-ét – közölte az index.hu.

A december 24-ei munkaszüneti napról szóló javaslatot Balassa Péter jobbikos képviselő nyújtotta be, amely most is elvérzett a vállalkozásfejlesztési bizottságnál.

A Jobbik-Konzervatívok közleményében hangsúlyozta: már a nagy élelmiszerláncok is támogatnák a kezdeményezést, illetve a magyar társadalom 80 százaléka.

Hozzátették, ez a nap különben is inkább ráfizetéses, mint nyereséges, illetve „már az élelmiszerláncok is családbarátabbak a valóságban, mint a magát ezzel a jelzővel illető Fidesz-kormány”, akik gazdasági okokra hivatkozva nem fogadták el az indítványt.

Nemrég röppent fel a hír, miszerint a Lidl bezárja mind a 200 üzletét december 24-én, elősegítve ezzel, hogy a bolti dolgozók is családjukkal ünnepelhessenek karácsonykor, emiatt is lángolt fel a témában a vita.

Forrás: hrportal.hu