Beindult a karácsonyi csokibiznisz: óriási drágulás, csökkenő forgalom, egy terméket viszont visznek, mint a cukrot

Meg van az év szaloncukra is.

Beindult a karácsonyi csokibiznisz: óriási drágulás, csökkenő forgalom, egy terméket viszont visznek, mint a cukrot

Feltehetően nem aranybetűkkel kerül a 2023-as év az édességgyártók történelemkönyvébe.

Áremelkedés és csökkenő eladásszámok mellett telt el az esztendő, az ünnepi időszak azonban e szegmens számára is nitrót jelent – mondta az Index megkeresésére az édességgyártók szövetsége, akiknek közreműködésével az Év Szaloncukra Díj is gazdára talált.

A várt éves általános inflációt meghaladó mértékben, közel 24 százalékkal emelkedtek az édességek árai 2023-ban – közölte az Index megkeresésére a Magyar Édességgyártók Szövetsége a gyártóktól és kereskedőktől kapott visszajelzések, illetve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. (A Magyar Nemzeti Bank 17,6–18,1 százalékos éves általános inflációval .)

„Az áremelkedésben az általános infláció mellett oroszlánrészt vállalt a két, talán legfontosabb édesség-alapanyag, a cukor, valamint a kakaó világpiaci árának 50–60, valamint 60–75 százalékos emelkedése” – közölte Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az Index-el.

A legnagyobb mértékben a magas kakaótartalmú termékek drágultak, mint például a tiszta kakaópor, vagy az étcsokoládé.

„A korábbi nagyon magas és hektikusan mozgó energiaárak stabilizálódni látszanak, „és úgy tűnik, észszerű keretek között lehet szerződést kötni az energiaszolgáltatókkal, ezen a területen, tehát van előrelépés és további okunk a reménykedésre” – közölte.

Fenntarthatósági kritériumok

Azonban semmilyen problémával nem takarózhat az édességipar (sem), amikor a fenntarthatósági követelményekről (ESG-követelmények) van szó. Az Európai Unió zászlajára tűzte, hogy a tagországoknak 2050-re károsanyagkibocsátás-mentesen kell működniük, amiben kulcsszerepük van a különböző iparágak nettó zéró kibocsátásának (is).

A főtitkár válaszában elmondta, az ügy érdekében szerint a kulcs a szállítási lánc karboncsökkentése. „Elsősorban a beszállítói lánc kibocsátását kell csökkenteni. Az import alapanyagok nagy része európai (például belga, francia, német) szállítóktól érkezik. Ezek általában fenntarthatósági és etikai szempontból is certifikált, vagyis megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező beszerzések” – mondta.

Mikulás-bravúr

Az árnövekedés, illetve az ezzel párhuzamosan elapadó lakossági kasszák az eladás területén is nyomot hagytak, az ünnepek alatt azonban az édességek külön kategóriát jelentenek a kereslet területén. A csokimikulás volt az idén a legkeresettebb termék, az összes többi karácsonyi édesség kereslete csökkent:

„A karácsonyi időszak alkalmával főként a szaloncukor, mikulás, adventi naptár a nyerő trió. A mikulások arra a bravúrra is képesek voltak, hogy miközben szinte minden édességkategória értékesítési volumene csökken, csokimikulásból várhatóan 12 százalékkal több fogy idén. Eddig közel 9,5-10 millió darabot értékesítettek, tehát átlagosan minden magyarra egy csokimikulás jut.”

Az édességgyártók éves eladásaik 20–30 százalékát – termékcsoporttól függetlenül – decemberben realizálják. „A húsvéti mellett ez az egyik legfontosabb időszakunk” – hangsúlyozta Intődy Gábor.

Idén megjelent meg a sörös szaloncukor is

Külön izgalom minden évben az ünnepekre nézve, hogy vajon melyik szaloncukor lesz a sláger. Mint kiderült, idén számos kategóriában kiosztották az Év Szaloncukra Díjat.

A szakmai kategória győztese a Stühmer szicíliai pisztáciás szaloncukra lett, második helyen végzett a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehér csokoládés, málnás-pisztáciás, málnapálinkás szaloncukra, a dobogós pedig a Gyulai Kézműves Cukrászda mézkaramell-szaloncukra lett.

Az „ízek versenyében” a marcipán-, mogyoró- és pisztáciaízek mellett idén új kategóriaként jelent meg a mandula és a fehér csokoládé, de visszatért a zselé is.

A legjobb marcipános szaloncukor a Szamos feketeribizli-krémmel töltött marcipánterméke, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemonti mogyorós szaloncukra, a pisztácia kategóriában a Stühmer szicíliai pisztácia készítménye lett.

A legjobb mandulás szaloncukor kategóriában a kiskunlacházi Demeter Chocolate mandula-kókusz szaloncukra lett, a fehér csokoládé kategóriában a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda fehér csokoládés, pisztáciakrémes terméke győzött, és a zselés szaloncukrok legjobbja a Szamos málnazselés lett.

A gyerekek kedvence pedig a Sulyán Cukrászda robbanócukros, rágógumiízű, fehér csokoládés trüffelszaloncukor kék spirulinával, az Év Új íze a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Belga trappista sörös szaloncukra lett, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

Kiemelt kép: pexels.hu

Forrás: index.hu