Dőlt a füst a környékre.
Lángok csaptak fel kedden a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában, a 24.hu egyik olvasója megörökítette a hatalmas füstöt.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a történtekről megosztotta: az üzem területén történt káresemény, annak elhárítását a Mol irányítja, a helyszínen vannak az érdi, valamint a létesítmény tűzoltói is.
A Mol szintén megszólalt az esetről. Mint közölték,
„egy kamion tartályának lefejtése során
konténerek gyulladtak ki
eddig ismeretlen okból a Dunai Finomító területén, a Mol egyik leányvállalatának székhelyén”.
Hozzáfűzték, hogy
„a FER létesítményi tűzoltóság az érdi tűzoltóság szakemberivel közösen
eloltotta a tüzet”.
A cég továbbá tájékoztatta a portált, hogy egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett, a történtek azonban nem befolyásolják a finomító normál üzemmenetét, illetve termelési kapacitását. Hozzátették, hogy vizsgálják az esetet.
A lángokról és a hatalmas füstről felvétel is készült:
(Max Tux/YouTube)