Úgy látja, súlyos hibákat vétett az Orbán-kormány.

Székesfehérvár fideszes polgármester úgy látja, problémát jelent a kormányzat erőteljes központosítása, valamint azt is világossá tette, hogy van összefüggés a lesújtó PISA-eredmények és az elmúlt tíz év „oktatáspolitikája” között.

„Nem örültem,

amikor az iskolákat elvették az önkormányzatoktól és átkerültek a tankerületi központok fenntartásába.

De az igazi baj az az erőteljes központosítás, amely ezt követően kialakult”

ismerte el a Népszava beszámolója szerint Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere egy péntek délutáni kerekasztal-beszélgetésen a budapesti Kossuth Klubban, ahol Pikó Andrással, Budapest VIII. kerületének ellenzéki polgármesterével és Gémesi Györggyel, Gödöllő városvezetőjével vitatták meg az önkormányzatok és az oktatás közötti kapcsolat lehetőségeit, kihívásait.

A kormánypárti polgármester hozzátette, már a tankerületi rendszer bevezetése előtt is kritikusan viszonyult a fenntartóváltáshoz, úgy véli, azt nem országosan egyszerre, hanem több lépcsőben kellett volna megvalósítani, leginkább azokra a településekre és iskolákra fókuszálva, ahol valóban gondok voltak a fenntartással és a működéssel.

A 2022-es PISA-eredményekkel kapcsolatban, – amelyekből kiderült, a magyar diákok teljesítménye szinte alig javult a 2012-2016-os drámai visszaesés óta – Székesfehérvár polgármestere azt közölte:

bizonyos, hogy van összefüggés az „eredmények” és az Orbán-kormány „oktatáspolitikája” között.

Cser-Palkovics András megállapításaival Gémesi György is egyetértett. Ő úgy gondolja,

  • a tankerületi rendszer az alapcéljait sem valósította meg,
  • a pedagógusok bérezése továbbra sem kiegyensúlyozott,
  • és az oktatási egyenlőtlenségeket sem sikerült mérsékelni.

Pikó András szintén megerősítette, hogy rendkívül nagyok a különbségek a települések között, szerinte önmagában az oktatás sem kerülhet jobb állapotba az ország állapotánál.

Gémesi György kiemelte: az oktatás nem pártpolitikai kérdés, mint mondta, Gödöllőnek is jó szakmai kapcsolata volt a korábbi, szerinte jobboldali tankerületi igazgatóval. Ugyanakkor – tette hozzá – a mostani tankerületi vezető „totál alkalmatlan”, ezzel az önkormányzat sem tud mit kezdeni.

„A tankerületi igazgatókat nem politikai, hanem rátermettségi alapon kellene kinevezni,

ebből a szempontból mindegy, hogy jobb- vagy baloldali”

– mutatott rá.