Bóka János elárulta.

A svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, „milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés” Magyarország és Svédország között – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak. Orbán Viktor minisztere szombaton a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az év első külföldi interjúját a finn Ilta-Sanomat újságnak adta.

Bóka János bejegyzésében az interjúból főbb állításait idézve kifejtette: a svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között, ezzel megnyugtatva azon magyar parlamenti képviselőket is, akiknek kétségeik és aggályaik vannak.

„A kulcs tehát a magyar-svéd politikai párbeszéd”

– árulta el a titkot Bóka János.

A miniszter az interjúban szólt az ukrajnai háborúról is, bejegyzésében azt a gondolatát idézte, miszerint a bizonytalan ukrajnai helyzet miatt nagyon nehéz három-négy évre előre tervezni, és Magyarország álláspontja szerint megnyugtatóbb lenne, ha rövidebb pénzügyi ciklusokkal számolnának.

„Szerencsés volna továbbá, ha a többéves pénzügyi kereten kívüli forrásból történne meg Ukrajna finanszírozása. Magyarország azt is szeretné látni, hogy az Ukrajnának irányított pénzügyi támogatást

eddig mire és milyen eredménnyel használták fel”

– fogalmazott.

A saját interjújából azt is kiemelte, hogy – vélekedése szerint – „a jövőbeni európai biztonsági architektúra

nem lehetséges Oroszország szerepvállalása nélkül”.

„Nem tudom, hogy mikor gondolhatunk ilyen jellegű tárgyalásokra, vagy, hogy kik vennének részt ezekben. Remélem, hogy az Európai Unió meghatározó szerepet játszhat ezeken a megbeszéléseken, amikor eljön az ideje”

– remélte.

Megismételte: az ukrajnai háborúban napi szinten aktív katonai harcok folynak, naponta halnak meg katonák és civilek, a magyar kormány számára a prioritás a mielőbbi tűzszünet elérése.

„Csak ez tenné lehetővé, hogy a tárgyalásokon tartós megoldást találjanak erre a konfliktusra”

– jelentette ki, megjegyezve, „az egyelőre talány, hogy hogyan lehetne tartós békét teremteni a felek között”, de az biztos, hogy az ellenségeskedés nem vezet békéhez – osztotta meg felismerését.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter arról is beszélt a finn lapnak, hogy az elmúlt 15 évben az Európai Unió számos területen elvesztette globális versenyelőnyét; véleménye szerint az EU-nak „meg kell fordítania ezt a tendenciát, és meg kell erősítenie gazdasági versenyképességét”. A miniszter Magyarország gazdasági versenyképességére nem tért ki.

Bóka János a saját interjújából azt is kiemelte, hogy az Európai Bizottság önálló politikai szereplővé vált.

„Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke geopolitikai bizottságként emlegette a bizottságát. Ez azt jelenti, hogy a bizottság az Európai Unión belül egy olyan intézmény, amelynek saját politikai agendája van, ami nem feltétlenül azonos a tagállamok célkitűzéseivel”

– jelezte Bóka János.

Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy az interjúban elmondta azt is,

alapvetően másképp értelmezi azt, hogy „a bizottságnak, mint intézménynek hogyan kellene működnie,

és hol kellene meghozni ezeket az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai politikai döntéseket: az Európai Tanácsban”.

(Bóka János/Facebook)