Nem kéne keménykedni.

Megírtuk, hogy Magyarország belengette, mikor is „engedélyezi” a svéd NATO-csatlakozást.

A svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, „milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés” Magyarország és Svédország között – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a finn Ilta-Sanomat újságnak. Orbán Viktor minisztere szombaton a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az év első külföldi interjúját a finn Ilta-Sanomat újságnak adta.

A svédek hétfőn frappánsan visszaszúrtak: Ulf Kristersson miniszterelnök bejelentette, hogy Svédország jövőre csapatokat küld a NATO-tag Lettországba egy Kanada által vezetett, oroszországi támadástól elrettentő erő részeként.

Kristersson kiemelte:

Oroszország fenyegetésekkel, dezinformációkkal és kibertámadásokkal megpróbálja destabilizálni egész Európát,

ezért Svédország sem vesztegetheti az idejét.

Azaz: bár még nem tagjai a NATO-nak – a magyarok, illetve az Orbán által csodált törökök totojázása miatt – csapataik mégis egy NATO-tagországba érkeznek majd.

Beszámoltunk róla, hogy a magyar időhúzás az Európai Unión és a NATO-n belül is többek szemét szúrja.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár novemberben

felszólította Magyarországot, hogy haladéktalanul döntsön Svédország csatlakozásáról.

Stoltenberg emlékeztette Novák Katalint Brüsszelben, hogy az Orbán-kormány többször hangoztatta: nem Magyarország lesz az utolsó a ratifikálási folyamatban. Márpedig a jelek szerint ez így alakult, pár hete Törökországban is a parlament elé terjesztették a skandináv ország csatlakozását. Ebben „persze” nincs már semmi meglepetés, hiszen „nem azt kell figyelni„, hogy Orbánék mit mondanak, hanem, „hogy mit csinálnak”.

(Guardian / Valódi Hírek)