Robert Fico látogatására már készül a kormány.

Január 16-án, kedden érkezik Budapestre Robert Fico szlovák kormányfő – értesült a HVG, majd az információt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette, megjegyezve, hogy a politikus látogatásának előkészületei már javában zajlanak.

Orbán Viktor és Fico viszonyát mi sem jellemezhetné jobban, minthogy az információk szerint néhány, a magyar kormányfőhöz közel álló személy, például Habony Árpád közvetlenül beleavatkozott a legutóbbi szlovákiai választásokba.

Az értesülések szerint a magyar stáb tavaly először Peter Pellegrini pártját, a Hlast környékezte meg, ahogy viszont nőtt Robert Fico pártjának a népszerűsége, a magyar fél velük is „együttműködésbe” fogott.

Ennek részeként a Fidesz-közeli Századvég például közvélemény-kutatások és felmérések sorát készítette el a Smernek.

Szlovákiában mellesleg március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját – közölte hétfőn a pozsonyi parlament elnöke, Peter Pellegrini.

A szomszédos országban az államfőt közvetlenül az állampolgárok választják ötéves időszakra. A vonatkozó szabály szerint a választás első fordulójában az a jelölt szerezheti meg az államfői posztot, aki megkapja az összes szavazásra jogosult választópolgár voksának több mint felét.

Amennyiben ez egy jelöltnek sem sikerül, a második fordulóba a két legjobb eredménnyel rendelkező jelölt jut. A második fordulóban a győzelemhez már elégséges a választáson résztvevő szavazópolgárok többségének voksa – részletezték az MTI-n.

Amennyiben második fordulóra is sor kerülne, azt április 6-án tartják meg – fűzték hozzá.

A jelenlegi szlovák államfő, Zuzana Čaputová megbízatási időszaka 2024. június 15-én jár le – Caputová már korábban bejelentette, hogy

nem indul az idei megmérettetésen.

Szlovákiában az államfői posztra pályázóknak a jelöltséghez vagy a 150 fős parlament 15 képviselőjének támogató aláírását, vagy legalább 15 ezer állampolgár támogató aláírását kell megszerezniük.

A jelöltség beadásának határideje a választások időpontjának kihirdetésétől számított 21. nap – írták.

Az idei államfőválasztáson való indulási szándékát elsőként Ján Kubiš, Robert Fico miniszterelnök egyik korábbi kormányának külügyminisztere jelentette be, aki független jelöltként vesz részt a megmérettetésben.

Rajta kívül indulási szándékát már tavaly augusztusban bejelentette Ivan Korčok is, aki rövidebb ideig Igor Matovič és Eduard Heger kormányaiban is ellátta a külügyminiszteri posztot.

Várható, hogy jelöltként indul Peter Pellegrini parlamenti elnök, a második legerősebb szlovák kormánypárt, a Hang (Hlas) elnöke is, aki ezzel kapcsolatos hivatalos bejelentését január 19-re ígérte. Neki saját pártján kívül a legerősebb kormánypárt, az Irány (Smer-SSD) elnöke, Robert Fico kormányfő is támogatást ígért.

A felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség decemberi kongresszusán arról hozott döntést, hogy köztársaságielnök-jelöltjük Forró Krisztián, a párt elnöke lesz.