Világos álláspont.

A magyar rendszer demokratikus eleme, hogy mindenki szavazhat, ám ez még nem jelenti, hogy biztos fair a folyamat – többek között erről beszélt a minap Körösényi András politikatudós a hvg360-nak.

Mint mondta, hazánkban vezérdemokrácia van, ez pedig egy karizmatikus vezetőt jelent a politikai folyamatok középpontjában.

Tehát minden Orbán Viktor körül forog. Mindent hozzá viszonyítanak, sokkal kevesebb intézményi korlát veszi körül, és ezeket is folyamatosan alakítani tudja. Uralja a közbeszédet is

– fogalmazott a szakértő, aki szerint a kormányfő képes volt az egész politikai rendszert maga alá gyűrni,

miközben korlátlan hatalomra tett szert,

sőt, még az elméletben független intézmények is végső soron az ő befolyása alá kerültek.

A követők pedig elfogadják a vezér elképzeléseit, ráadásul

hajlamosak isteni tulajdonsággal felruházni őt

– magyarázta Körösényi, aki szerint Orbán látszólag hősiesen harcol Brüsszellel – ettől karizmatikusnak tűnik a hívei előtt –, továbbá azt üzeni, hogy megvédi a magyar szuverenitást, így közel emberfeletti képességekkel ruházzák fel a követői.

A szakértő ugyanakkor hozzátette: kérdéses, hogy a Fidesz és Orbán melletti kiállás meddig fog tartani.

Nem lehet előre megmondani, akár még nagyon hosszú ideig kitarthat ez a ragaszkodás

– fogalmazott a politikatudós.