Előzetesbe kerültek.
Svájcból érkeztek haza a futárok a több kilogrammnyi marih*ánával, amikor rajtuk ütöttek a Terrorelhárítási Központ és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
A bűnügyesek a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel közösen csaptak le több helyszínen 2024. január 24-én. Tudták, hogy a férfi barátnőjével és egy ismerősével Svájcból tart hazafelé.
Egy magyarországi autópálya-pihenőhelynél találtak rájuk, az autóból több kilogramm fóliába csomagolt, dr0ggyanús, zöld növényi törmelék került elő. Ezzel egy időben egy hajdúszoboszlói házaspárt is elfogtak, akik a gyanú szerint rendszeresen vásároltak kábítószert a kabai lakostól, amit továbbértékesítettek.
A kutatások során
további fél kilogramm kábítószergyanús anyagot,
a kereskedéshez szükséges eszközöket, valamint 2,5 millió forintot foglaltak le a nyomozók.
A 31 éves férfit, a 27 éves feleségét jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság mindhármuk esetében elrendelt.
A házaspár női tagjának kábítószer-kereskedelem, míg a külföldi kiruccanásban résztvevő ismerősnek kábítószer-birtoklás miatt kell felelnie, ők jelenleg szabadlábon védekezhetnek.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága
összesen mintegy 15 millió forint feketepiaci értékű kábítószert talált és foglalt le az akció során,
ezzel közel háromezer adagot vontak ki a forgalomból.
(Borítóképünk illusztráció)
(police.hu nyomán)