Közleményt adott ki.
„Sem a BDPST Group, sem tulajdonosa, Tiborcz István nem tervezett és nem is tervez befektetni a SPAR kiskereskedelmi láncba”
– idézte a cég állásfoglalását telex.hu.
Hogy jön ide Tiborcz István?
A minap beszámoltunk arról, hogy az értesülések szerint több mint egy évvel ezelőtt a Rahimkulov család, nemrég pedig a miniszterelnök veje próbálta megvenni a Spar Magyarország Kft-t.
Az osztrák tulajdonosok mindkét vételi ajánlatot visszautasították, azonban nem meglepő, ha ezek után nem érzik magukat biztonságban Magyarországon.
Lépett a bolthálózat
Mint írtuk, a holland tulajdonú SPAR osztrák leányvállalata – amely a magyar üzleteket tulajdonolja – átalakította működését, hogy Svájcba menekíthesse magyarországi vagyonát.
A cég közölte, ezzel védekeznek az ellen, hogy Orbán Viktor oligarchái rátegyék a kezüket a magyar piacon második legerősebb élelmiszer-kereskedelmi cégre.
A kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú SPAR-kereskedelmi csoport, amelynek részeként az észak-olaszországi, a szlovéniai, a horvátországi és az itteni piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe adták a vagyonkezelési jogok egy részét – közölte Hans Reisch, a SPAR-csoport vezérigazgatója.
Kapcsolódó: Külföldre menekíti a vagyonát a Spar, mielőtt Orbánék lerabolják
Reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium
„a kormányt érintő támadások hátterében nem a SPAR által megfogalmazott intézkedések állnak, annak valós oka az érintett kiskereskedelmi vállalat veszteséges gazdasági helyzete”.
Meglátásuk szerint az üzletlánc
„ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt”.
A SPAR az EU-hoz fordult
A közelmúltban a SPAR-üzletlánc osztrák ága bepanaszolta a magyar kormányt az Európai Uniónál a különadó miatt. A vállalat felszólította a közösséget, hogy haladéktalanul avatkozzon be az ügybe.
Kapcsolódó: Elfogyott a türelem, nekimentek az osztrákok a magyar kormánynak
Hans Reisch levelet küldött Margrethe Vestagernek, az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosának, Thierry Bretonnak, a belső piacért felelős biztosnak, valamint az ügyben illetékes uniós főigazgatóságoknak is.
Az információk szerint Reisch nem egyedül vette fel a kesztyűt, ugyanis Martin Kocher osztrák gazdasági miniszter és Alexander Schallenberg külügyminiszter is támogatásáról biztosította küzdelmében.