Kalocsa városának is elege lett a Fidesz uralmából, a megismételt választás hozott fordulatot.

Dr. Bagó Zoltán, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület a szavazatok több mint felével elnyerte Kalocsa polgármesteri tisztségét a hivatalban lévő fideszes Filvig Gézával szemben a megismételt választás után július 7-én. Ez azt jelenti, hogy

újabb magyar várost csaklizott el egy kormányfüggetlen jelölt a fideszes városvezetőtől – írta meg a Nyugati Fény.

A Mi Hazánk jelöltjére, Szabó Patrikra alig szavaztak, 3 százalék körüli végeredménnyel zárta a sort.

A választás megismétlésére azért volt szükség, mert a Kúria helyt adott a szorosan második helyen végzett Bagó Zoltán beadványának, aki szerint felmerült a választási csalás alapos gyanúja. A Kúria háromtagú testülete végül jóváhagyta Bagó beadványát, így végül részben,

a település 5-ös számú választókerületéhez tartozó 11-es és 12-es szavazókörben megismételték a voksolást.

A választáson eleinte 8 jelölt indult, azonban a Mi Hazánk indulója kivételével mindegyik induló visszalépett, döntő részben az ellenzéki Bagó Zoltán javára. Ugyan a polgármester-választást csak egy választókerületben kellett megismételni, a voksok arányait újra kellett számítani a visszalépések miatt.

Íme a július 7-ei választás után kialakult végeredmény:

A kalocsai választás végeredménye július 7-én. (Forrás: NVI)

A kalocsai választás végeredménye július 7-én. (Forrás: NVI)