Tiltakoznak az Orbán- kormány dermesztő jogszabálya ellen, amely szerint katonákat vezényelnek az iskolákba.

Az aHang és a Szülői Hang közösen vitték el a Honvédelmi Minisztériumhoz tiltakozó petíciójukat

Augusztus 2-án, egy hónappal az iskolakezdést megelőzően a Honvédelmi Minisztériumhoz ment az aHang szervezet, hogy a Szülői Hanggal közösen átadják a tiltakozó petícióikat. Júniusban a kormány elfogadott egy jogszabályt, amely szerint 55 évnél idősebb

tiszteket és altiszteket vezényelhetnek tankerületekhez, akár oktatói munkára is – ez ellen tiltakozik a két szervezet

– hívta fel a figyelmet lapunkhoz eljuttatott pénteki közleményében az aHang.

Több mint 20 ezren írták alá a tiltakozó petíciót

Közölték: az aHang és a Szülői Hang két petícióját több mint 20 ezren írták alá. A petíció átadásánál az aHang aktivistái különböző transzparensekkel hívták fel a figyelmet arra, hogy a katonák iskolába vezénylése helyett mivel lehetne javítani az oktatás helyzetén.

Az átadás előtt Szalóki Viktor, az aHang szóvivője elmondta: bár az elmúlt időszakban az oktatás témája kevésbé van jelen a közbeszédben, a problémák és az évtizedes mulasztások nem oldódtak meg egyik napról a másikra.

„A kormány egyre hajmeresztőbb lépésekkel zülleszti tovább a magyar oktatási rendszert.

Erre tökéletes példa az a nemrégiben elfogadott jogszabály is, amely ellen a mostani akciónkkal is tiltakozunk. Minden szakmai szempontot figyelmen kívül hagy az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy 55 évnél idősebb tiszteket és altiszteket vezényelhetnek tankerületekhez, akár oktatói munkára is. Hiába jelezték már a legelején a szakmai szervezetek, hogy ez elfogadhatatlan,

a kormány még csak nem is reagált rájuk”

– összegezte a szóvivő.

30 napja van válaszolni a minisztériumnak

Közleményükben azt írták, a tiltakozó petíciókat a Honvédelmi Minisztérium munkatársa átvette, innentől számítva

30 munkanapon belül kötelesek válaszolni.

Miklós György, a Szülői Hang képviselője az átadáskor elmondta: 40 kérdést tettek fel a Belügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak, amelyből csak néhányra kaptak választ. Hangsúlyozta: az iskolák nem azért vannak, hogy oda a Honvédelmi Minisztérium az idősebb katonákat elküldhesse dolgozni – az iskolákban nem katonákra, hanem

  • empátiára,
  • rugalmasságra,
  • gyermekszeretetre
  • és elkötelezettségre van szükség – emelte ki.

A sajtótájékoztatót megelőzően az aHang munkatársai az ELTE Bölcsésztudományi Karától, az Astoriáról indultak, ahonnan egy kézikocsit húztak el a minisztériumig, amelyben olyan könyvek voltak, amelyeket az aHang képviselői szerint minden pedagógusnak, oktatási dolgozónak ismernie kell.

A séta alatt Tóth Enikő, az aHang kampányigazgatója és Soltész Luca Flóra, az aHang kampányosa különböző beszélgetőpartnerekkel – Törley Katalin (Tanítanék Mozgalom); Merucza Tibor Alex (ADOM Diákmozgalom); Miklós György (Szülői Hang) – tárták fel az oktatás problémáit. A teljes beszélgetés visszanézhető az aHang Facebook-oldalán.

(aHang/Facebook)