Ha unod a kenyeret, próbáld ki ezt a pihe-puha lepényt: a sajt szépen megolvad a belsejében, a tészta pedig aranybarnára pirul.

A joghurttal dagasztott tészta (indiai nevén naan) könnyed és levegős az élesztőnek köszönhetően, úgyhogy elfér benne egy kevés – vagy sok – mozzarella.

Az elkészítése nem bonyolult, igaz, rá kell szánni az időt a kelesztésre, de utána már csak formázni és sütni kell, utóbbi pedig pillanatok alatt megvan. Hogy még ízletesebb legyen, fokhagymás vajjal is megkenhetjük a tetejét.

Íme, a sajtos lepény receptje:

Hozzávalók

8 darabhoz

Tészta:

2 ek. langyos víz
1 tk. cukor
2 tk. porélesztő
42 dkg liszt
8 dkg natúr joghurt
1,6 dl langyos víz
0,6 dl olívaolaj
másfél tk. só
olaj vagy vaj (a sütéshez)

Fokhagymás vaj:

6 dkg vaj
4 gerezd fokhagyma lereszelve
ízlés szerint só, bors
2 ek. aprított petrezselyem

Töltelék:
25 dkg mozzarella

Előkészítési idő: 30 perc Elkészítési idő: 40 perc Pihentetési idő: 1 óra

Elkészítés

A 2 ek. vizet és a cukrot keverjük össze, szórjuk rá a porélesztőt. Tegyük félre 5-10 percre.

Egy nagy tálban keverjük össze a tészta minden más hozzávalóját, majd adjuk hozzá a felfutott élesztőt is. Kézzel vagy géppel dolgozzuk össze a tésztát. Ha összeállt, kezdjük el dagasztani. Ha nagyon ragacsos, még egy kevés lisztet adhatunk hozzá. Dagasszuk 5 percig, majd tegyük egy kiolajozott tálba. Fedjük le konyharuhával, majd meleg helyen kelesszük 1 órát.

A tésztát osszuk 8 részre.

Kenjünk meg olajjal egy darab sütőpapírt. Tegyük rá az egyik darab tésztát, lapítsuk ki, majd szórjunk a közepére reszelt mozzarellát. A tészta széleit hajtsuk rá a közepére, majd formázzunk belőle egy labdát. Ezt utána nyújtsuk ki olyan vékonyra, amennyire csak tudjuk, anélkül, hogy elszakadna. Járjunk el így a maradék tésztával is.

Készítsük el a fűszervajat. A vajat olvasszuk meg, keverjük bele a reszelt fokhagymát, a sót és a petrezselymet. Tegyük félre.

Forrósítsunk egy kevés olajat vagy vajat egy serpenyőben, majd tegyünk bele egy töltött lepényt. Süssük 2-3 percig, míg aranybarna lesz, majd a másik felét is süssük még 1-2 percig.

Szedjük tányérra, majd kenjük meg alaposan a fűszervajjal, mielőtt kínálnánk.

Ha kedveled a puha, foszlós indiai lepénykenyeret, a naant, próbáld ki a sajttal töltött változatát is! A joghurttal dagasztott tészta nagyon könnyed és levegős az élesztőnek köszönhetően, úgyhogy elfér bele extraként egy kevés – vagy sok – mozzarella.

Az elkészítése nem bonyolult, igaz, rá kell szánni az időt a kelesztésre, de utána már csak formázni és sütni kell, utóbbi ráadásul pillanatok alatt megvan.

Hogy a töltött lepény még izgalmasabb legyen, a kisült darabokat fokhagymás fűszervajjal kentük le: most petrezselymet választottunk ízesítőként, de ha kedveled a koriander karakteres ízét, azzal is érdemes kipróbálni.

Íme, egy videó az elkészítéséről:

Forrás: sobors.hu