Az elkövető ismerte áldozatát.
Döbbenet: Lakástűznek gondolták, kiderült, hogy gyilkosság történt
Megdöbbentő tragédia történt Kőbányán.
Először lakástűzről kaptak bejelentést a hatóságok a 10. kerületi Hős utcából. A szomszédok betörték a lakás ajtaját, ahol megtalálták az ott lakó 67 éves asszony holttestét. Rövidesen azonban kiderült, hogy
gyilkosság történt,
a tűzeset csak álca volt – írta meg vasárnap a budapestkornyeke.hu.
Brutális gyilkosság történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az idegenkezűségre utaló körülmények miatt emberölés miatt rendelt el ismeretlen tettes ellen nyomozást.
A felismerhetetlenségig összeégett elhunyton fojtogatás nyomait találták, a mellkasán pedig több szúrásnyomot is. Vélhetően a lakás felgyújtásával a
bűncselekmény nyomait próbálták eltüntetni.
Gyorsan cselekedtek és elfogták a gyanúsítottat
A kihallgatások, az adatgyűjtés és a nyomok alapján a hatóság látókörébe került egy férfi. Mindössze 11 órával a holttest felfedezése után a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai el is fogták. Egy rokona lakásán tartózkodott élettársával a Keleti pályaudvar közelében.
Kapcsolódó: Gyiłkosság történt Budán: Egy volt politikus felesége az áldozat
Beismerte tettét
A nyomozók azonnal kihallgatták a 48 éves S. Ferencet, aki a bizonyítékok láttán nem tagadta, hogy mit tett. Beismerő vallomásában azt is elmondta, hogy
ismerte áldozatát,
aki korábban többször kisegítette anyagilag – írta a portál.
(Borítóképünk illusztráció)