Brutális fizetése lesz Orbánnak, ha bejön a tervük

Sokkoló számok.

Brutális fizetése lesz Orbánnak, ha bejön a tervük

Ha elérjük a havi 1 milliós álomhatárt, Orbán Viktor fizetése brutálisan megnőhet.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rántotta le a leplet a kormány elképzeléséről, amely szerint 2028-ra egymillió forintos átlagbér elérését célozzák. Már szakértők is elmondták, hogy ezek a célkitűzések meglehetősen ellentmondásosak. Ehhez ugyanis olyan gazdasági mutatók ellen érvényesüljenek, amik a GDP-növekedés és az inflációs adatok alapján egyelőre kevéssé tűnnek reálisnak.

Ha viszont mégis megvalósulna, akkor a honatyák fizetése igencsak megugrana.

Brutális pénzeket kaphatnak

A parlamenti képviselők fizetését köztudomású, hogy az előző éves bruttó átlagbérhez kötötték – hívta fel a figyelmet a 444. Kiszámolták, mekkora fizetést kapnak a parlamentben ülők, ha tényleg 1 millió forint lesz a bruttó átlagbér. A képviselői alapbér

a bruttó átlagbér háromszorosa.

Így 2029-től bruttó 3 millió forintért végezhetné a munkáját az Országgyűlésben az ott ülő képviselő. A parlamenti bizottsági tagoknak 3,6 millió forintot, a frakcióvezetőknek 6 millió forintot, Kövér László házelnöknek 8,1 millió forintot, valamint

a miniszterelnöknek havi bruttó 11,1 millió forintot

utalna az Országgyűlés Hivatala.

A miniszterelnök ugyanis a házelnöknek járó bér mellett megkapja a képviselői fizetést is.

Orbán Viktor fizetése az idei évben havi bruttó 6,3 millió forintra emelkedett, így

a magyar átlagbér 9,5-szörösét kapja kézhez

minden hónapban. Ezzel jócskán kiemelkedik az átlagos emberek keresetéhez képest az EU-s vezetők mezőnyéből – derült ki az Átlátszó cikkéből.

Kapcsolódó: Szörnyű: Nagy Mártonéknak egy döntéssel sikerült a nyugdíjasoknak és a fiataloknak is kárt okozniuk