Zalatnay Cini gyászol, nagyon súlyos veszteség érte.
Zalatnay Cini gyászol. Elvesztette lényegileg egy családtagját, aki lelki támasza volt az énekesnőnek.
Csütörtökön halt meg Kozma Imre atya. A katolikus pap évtizedekkel ezelőtt arról lett ismert, hogy könnyen megtalálta a hangot a fiatalokkal.
Zalatnay Cini is így talált rá. Pontosabban férjén, Lacin keresztül. Elmesélte azt a történetet is, hogy Kozma atyának köszönhette templomi esküvőjét.
„Az egyik mise után odalépett hozzám és felajánlotta, hogy Isten előtt is szentesíti a házasságunkat, ha szeretnénk. Így esett, hogy végül volt fehér ruhás, templomi esküvőm”
– mondta a Metropolnak szomorúan Zalatnay.
Ám maga az esküvő nem zajlott „zökkenőmentesen”. Az énekesnő nevetve idézte fel a nagy napot:
„A ruhám kicsit talán túl merész vonalvezetésű volt egy templomi esküvőhöz, de Isten látja lelkem, nem akartam én Kozma atyát zavarba hozni. A ruhám elől teljesen zárt volt és szinte az államig takart, de hátul, nos ott kicsit megszaladt a ceruza. Maradjunk annyiban, hogy eléggé kivágottra sikerült, amit Kozma atya meg is jegyzett a maga humorával:
»Sarolta, még szerencse, hogy a szertartás alatt szemben áll majd velem, így nem kell elpirulnom ennyi ember előtt«”
Cini azt is elmesélte, hogy lényegileg Kozma Imrének köszönheti Niki lányát. Mint mondta, az atya – miután tudta, hogy mennyire szeretne gyermeket – vetette fel neki tapintatosan, hogy akár örökbe is fogadhatna.
Ezért miután hazavitte lányát az intézetből, első dolga volt, hogy Kozma atyához ment vele. Mielőbb szerette volna megtartani a keresztelőt.
Zalatnay Cini felidézte az utolsó találkozójukat is, ami másfél hónapja történt.
„Pokoli hőség volt, amikor találkoztunk, de ennek ellenére is vagy másfél órát beszélgettünk a kertben. Hihetetlen energikus volt és ott csillogott a szemében az az örök csibészség, amit mindig is láttam benne. Kaptam tőle egy könyvet, majd istenhozzádot mondtunk egymásnak. Utoljára…”