Nyugodjék békében!
Meghalt Sánta Ferenc, közölte a szomorú hírt közölt közösségi oldalán a 100 Tagú Cigányzenekar.
Sánta Ferenc 79 éves volt
A népszerű zenekart hatalmas veszteség érte, kedden ugyanis elhunyt egyik alapító tagjuk, Sánta Ferenc. A zenei élet elismert alakja A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás,
a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője volt.
„Ismét gyászol a muzsikustársadalom! Elhunyt Sánta Ferenc, a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas hegedűművész barátunk, kollégánk. Nyugodjon békében…”
– írták a bejegyzésben.
Elismert művész távozott
Cigányzenész családba született, édesapja, id. Sánta Ferenc elismert, híres cigányzenész volt, de már a dédapja is hegedült.
Klasszikus zenei tanulmányokat folytatott,
de kilencévesen már apja zenekarában is bemutatkozott. 1952-től a kaposvári zeneiskolában Lehota Dezsőnél tanult hegedülni, és
13 évesen már a Kaposvári Szimfonikus Zenekarban játszott
– írta a ripost.hu.
A muzsikus 1973-ban alapította meg első népi zenekarát, cigányzenészként pedig bejárta a világot. Időnként a klasszikus vonalon is megcsillogtatta tudását, karrierje hajnalán a budapesti Operaház zenekarában, 1969-ben pedig a Göteborgi Szimfonikus Zenekarban is játszott.
A zenei pályafutásnak köszönhetően beutazta Európa országait. Ezenkívül megfordult egyebek mellett az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában is.
(100 Tagú Cigányzenekar / Facebook)