PSG Ogli hozta a formáját.

Elindult a Kőgazdag Fiatalok második évada, amelyben ismét feltűnik PSG Ogli, akit jelenleg a Dancing with the Starsban is láthatunk.

A születésnapját Ibizán ünnepelte

A műsor legutóbbi adásából kiderült, a celeb idén Ibizán ünnepelte a születésnapját, ahol

nyolcmillió forintért bérelt ki egy luxusvillát.

Az alkalomra egy „megfelelő” öltözéket is szeretett volna vásárolni.

Ebben segítségére volt a műsor másik szereplője, Tuvic Aleksandra. A kőgazdag fiatal nem hagyta, hogy PSG Ogli a Louis Vuittonban vásároljon.

„Minden pesti proli már ott vásárol.

Legyél már férfi, és menjünk be a Diorba, venni egy normális szettet. Annyira lejárt már a Loius, hogy jujj! Oda már ciki bemenni”

– fogalmazta meg véleményét.

2,5 millió egy ruháért már nem volt elég Oglinak

Bár PSG Ogli eredetileg azt tervezte, hogy 2–2,5 millió forintért vesz magának inget, nadrágot és cipőt,

kicsit túllépett az előre meghatározott kereten.

„Hárommillió forintot költöttem. Kicsit túlszaladtam, nem így szerettem volna, de a szülinapi szett, az szülinapi szett”

– mondta el a celeb.