Kilenc településen garázdálkodott.

Egy Baranya megyei közös önkormányzat alkalmazottja 2020-tól idén nyárig több mint 93 millió forintot sikkasztott el, kihasználva, hogy pénzügyesként hozzáférése volt 9 település bankszámlájához – írta a Pécsi Törvényszék a közleményében.

Előre kitervelten dolgozott

Gondosan kitervelte a lopást:

heti rendszerességgel utalt különböző jutalmakat,

fizetéselőleget, cafeteriát a saját számlájára. A nő ezenfelül egy munkatársa neve mellett a saját bankszámlaszámát tüntette fel, így

a kollégájának járó pénzt is megszerezte.

Decemberben 53 millióval rövidítette meg a kasszát

Egy polgármester is feljelentette, miután tavaly decemberben egy héten belül

53 millió forintot utalt egy település számlájáról a közös önkormányzati hivatal számlájára.

Valószínűleg ezzel akarta kompenzálni a korábbi jogtalan átutalásokat. A feljelentésben szerepel az is, hogy a nő manipulálta a pénzügyi műveletek könyveléséhez használt rendszert.

Tettét úgy próbálta leplezni, hogy az önkormányzat központi e-mail-címére havonta érkező bankszámlakivonatokat a saját e-mail-címére továbbította.

A központi rendszerből pedig törölte őket. A feletteseinek már csak az ezután elkészített listát adta át, amin nem szerepeltek a saját magának intézett utalások.

A nő beismerte tettét, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az elkövető védője fellebbezést nyújtott be.

(Kiemelt képünk illusztráció)