A színésznőnek még nem mondták el a hírt.

Már nincs életveszélyben Sallai Nóra, a szeptemberben Alsónémediben súlyos balesetet szenvedett színésznő – írta meg a blikk.hu.

Sallai Nóra még nem tudja, hogy meghalt a kisfia

Szavak nélkül kommunikál,

az ápolók elkezdték mozgatni is, az állapota azonban még mindig súlyos.

A portál úgy értesült, hogy a Jóban Rosszban című sorozatból is ismert színésznőt egy Budapest környéki rehabilitációs klinikán ápolják. Nagyon lassan, de javul az állapota.

A végtagjait már tudja mozgatni.

A portál forrása szerint a baleset során nagyon sok sérülés érte a teste bal oldalán, ahol több csontja is eltört.

Lassan halad a rehabilitáció

„Az orvosok ezért már engedik, hogy ne az ágyban feküdjön egész nap. Egyedül még nem tud felülni, de az ápolók segítenek neki, és

át is szokták helyezni egy kerekesszékbe. Ez már hatalmas előrelépés”

– mondta a forrás.

Mivel jelenleg az a legfontosabb, hogy minél hamarabb felépüljön, még

nem mondták el neki, hogy a balesetben meghalt az ötéves kisfia.

Ez a hír olyan traumát okozna neki, ami a javulását is gátolná.