Romániába menekült.
Elfogták el azt a 22 éves férfit, aki április közepén két ember halálát okozta Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető úton, majd külföldre menekült – számolt be a police.hu.
Embercsempészés közben okozott balesetet
Egy 49 éves férfi és egy 48 éves nő halt meg a brutális balesetben
– értesült a 24.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a férfi gyorsan hajtott, és elvesztette uralmát a jármű felett.
Majd áttért a szemközti sávba, ahol egymás után két kocsival is összeütközött.
A frontális baleset következtében a szemből érkező első járműben egy középkorú férfi és nő a helyszínen meghalt, a másodikban utazó két férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
A baleset után elmenekült a helyszínről
A bolgár rendszámú autó sofőrje és utasai
segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről.
A rendőrök rövid időn belül azonosították a baleset feltételezett okozóját, a 22 éves E. M. moldovai állampolgárt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Hét nepáli utasa ellen, akik engedély nélkül léptek Magyarország területére, szintén körözés van érvényben.
A román hatóságok három nappal ezelőtt elfogták a cserbenhagyót, majd átadták a budapesti rendőröknek.
A fővárosi nyomozók a moldovai férfit embercsempészés bűntette, halált okozó közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki.
A bíróság elrendelte az őrizetbe vett férfi letartóztatását.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Valódi Hírek










