Simonyi András szerint naiv dolog abban bízni, hogy Trump elnökségét pont azzal kezdené, hogy kimosdassa Rogán Antalt.
Kamu, hogy csak úgy feltetették Rogánt arra a szégyenlistára, nyomós ok kellett hozzá

Naiv dolog lenne abban bízni, hogy Donald Trump elnökségét pont azzal kezdené, hogy kimosdassa Rogán Antalt a szankciós listáról – nyilatkozta egy volt diplomata, Simonyi András amerikai magyar exnagykövet, aki az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott:
„A szégyen megmarad Rogán Antal és Magyarország számára is”.
Mint korábban megírtuk, korrupciós tevékenységben való részvétele miatt Rogán Antal nemkívánatos személy lett Amerikában. Felkerült ugyanis egy olyan minisztériumi hivatalos listára, amelyen olyan személyek, vállalatok és szervezetek szerepelnek, akiket az Egyesült Államok kormányzata különféle okokból pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett. A listán szereplőkkel tilos üzletelni az Egyesült Államokban.
Simonyi András most a lapnak azt mondta: „Ez egy borzasztó súlyos fejlemény. Magyarország második számú vezetőjével szemben hozott az USA egy nagyon kemény döntést. Ez szégyen. Ilyen döntést nem hoz meg könnyen az amerikai kormányzat.”