Eltiltották a gyerekektől az MTK-edzőt, aki felpofozta tanítványát

Súlyos döntés született: hat hónapra eltiltották az edzőt.

Eltiltották a gyerekektől az MTK-edzőt, aki felpofozta tanítványát

MTK-edző eltiltás – Az MTK karateedzője, Fischer Mihály hat hónapig nem foglalkozhat 18 év alatti sportolókkal.

Az eltiltás oka egy decemberi eset, amikor bántalmazta egyik tanítványát. A Blikk szerint a 16 éves lányt felpofozta, majd megalázó szavakkal illette társai előtt. A fiatal sportoló ezt követően pánikrohamot kapott.

Az MTK Budapest közleménye szerint az edző súlyos fegyelmi vétséget követett el. Az eset alapos kivizsgálása után a klub és a Magyar Karate Szakszövetség úgy döntött, hogy Fischer Mihályt fél évre felmentik a fiatal sportolókkal való munkavégzés alól.

MTK-edző eltiltás – Súlyos döntés született

„Mint ismert, az MTK Budapest karateszakosztálya és a magyar válogatott edzője, Fischer Mihály fegyelmi vétséget követett el. Az MTK Budapest – és a Magyar Karate Szakszövetség – alaposan kivizsgálta az ügyet, és az alábbi döntést hozta: Fischer Mihály vezetőedzőt hat hónapig a korosztályos (18 év alatti) sportolókkal történő szakmai munkavégzés alól felmentette”

– áll a közleményben.

Érdekes módon az érintett versenyző, Dalnoki Zsófia továbbra is az egyesületnél marad, és a jövőben is Fischer Mihállyal készül majd. Az ügy ugyanakkor felkavarta az edzői szakma és a sportolói közösség tagjait is.