Biró Ferenc Pál azt állítja, alaptalan a gyanúsítás, nem történt bűncselekmény.
Belharcok kezdődtek? Meglepő állításokat tett az Integritás Hatóság eljárás alá vont elnöke

Alaptalan a főügyészség által megfogalmazott gyanúsítás, meg fogják állapítani, hogy nem történt bűncselekmény. Ezt hangsúlyozta Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke a Központi Nyomozó Főügyészség eljárásáról tartott pénteki sajtótájékoztatóján.
Az elnök azután állt ki a nyilvánosság elé, hogy a főügyészség korábban gyanúsítottként hallgatta ki őt jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt.
Biró Ferenc Pál úgy fogalmazott: az Integritás Hatóság működése mindig átlátható volt, a legszigorúbb jogi és etikai normák szerint jártak el. Hozzátette:
„büszke arra, hogy az ország javát szolgálják, független, kizárólag szakmai alapon.”
Elmondta, a hatóság nyitott az ügyészséggel való együttműködésre, ugyanakkor indokolatlannak tartja az eljárás volumenét és elhúzódó időtartamát.
Biró Ferenc Pál: Akkor indult eljárás, amikor vizsgálatot indítottak a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen
Érdekes az időzítés is – folytatta, megjegyezve: a hatóság éppen a múlt héten indított vizsgálatot a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységével kapcsolatban.
Szerinte a „független szakmaiság” sokaknak nem tetszik. A nyomozás valódi célja pedig az, hogy egy jóval szélesebb kör számára is elérhetővé váljon a hatóság vizsgálati és ellenőrzési tevékenysége.
„Tegnap kifejezetten a személyemet támadták”
– hangsúlyozta. Majd hozzátette: rajta keresztül kívánják ellehetetleníteni a hatóság működését.
A gyanú szerint a hatóság vagyonának terhére egy olyan gépjárművet is béreltetett az elnök, amelyet a hatósággal munkaviszonyban nem álló felesége magáncélokra használt.
Ezzel kapcsolatban Biró Ferenc Pál közölte: a hatóság összesen mintegy húsz autót bérel. Ezek közül három felsővezetőkhöz – az elnökhöz és helyetteseihez – tartozik. A céges autók használatát belső szabályzók írják le, amelyek a törvényeknek megfelelnek – rögzítette.
Kiemelte: olyan nem történt, amit az ügyészség sejtet, hogy nem állományban lévő személynek autót bérelt volna.
Az elnök szavai szerint az ő hivatali autóját alkalomszerűen használta a felesége is, de ezt a hivatal szabályai megengedik a családtagok számára.
Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: egy alkalommal a felesége összekoccant valakivel a céges autó használatakor, de az sem külön bérelt autó volt, hanem az elnöki.
Több ezer oldalnyi iratot vittek el
Biró Ferenc Pál elmondta: a nyomozó ügyészség vizsgálata során több ezer oldalnyi iratot vittek el. Köztük folyamatban lévő ügyek vizsgálati anyagait is.
A házkutatás az otthonát is érintette, szerinte teljesen feleslegesen, mivel a nyomozók nem vittek el semmit, sőt nem is tudták megmondani, hogy mit keresnek.
„Véleményem szerint valójában nem azért jöttek, amiért mondták, hogy jöttek, sokkal inkább a folyamatban lévő vizsgálatok megismerése lehetett a cél”
– fogalmazott az elnök. Úgy értékelt: a vizsgálat érdemi oka nem társadalmi érdeket szolgál.
„Az ilyen támadások nem gyengítenek, hanem erősítenek bennünket”
– jelentette ki. Hozzátette: elnökként továbbra is ott áll a kormányrúdnál, és dolgoznak a korrupció visszaszorításán. „Szüksége van az országnak egy erős, független intézményre, amelyik a társadalom érdekeit képviseli”
Az elnök kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a pozíció elvállalásakor sok fenyegetést kapott, ezért a biztonsági igazgatóval egyetértve, az Alkotmányvédelmi Hivatal támogatásával a parlament nemzetbiztonsági bizottsághoz fordultak, amely engedélyezte, hogy az ingatlanuk kerítését meghosszabbítsák. Felújítás nem zajlott – tette hozzá.
Biró Ferenc Pál közölte: feleslegesnek tartja, hogy lépéseket tegyenek a gyanúsítással összefüggésben, mert nem történt bűncselekmény.