Újabb járvány készül végigsöpörni a világon?
Újabb országot szállt meg a közel 90 százalékos halálozású horrorvírus

Most is a denevérek a ludasok
A marburg-vírus gyümölcsdenevérekből származik, de már az emberre is veszélyes. A fertőzött betegek testnedveivel vagy az általuk beszennyezett tárgyakkal való érintkezés útján terjeszkedik. A betegség tünetei jellemzően a láz, izomfájdalom, hányás, hasmenés, súlyos esetben pedig
vérzéses tünetek, amelyek halálhoz vezethetnek.
A vírus, most egy újabb országra terjedt át – számolt be a Newsweek.
Akár 88 százalékos halálozási rátája is lehet
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben nem kezelik a betegséget, akkor sokkal halálosabb, mint a koronavírus. Ezt főleg a járvány ruandai terjedése során ismerték fel. A tanzániai egészségügyi hatóságok megerősítették a marburg-vírus fertőzés jelenlétét az ország északi részén.
Egyelőre nem tört ki tömeges járvány
Samia Suluhu Hassan tanzániai elnök elmondta, hogy mindössze egyetlen esetet jegyeztek fel, amikor bebizonyosodott, hogy a marburg-kórról van szó. A korábbi jelentések ugyan aggodalomra adnak okot, de továbbra sem lehet tömeges megbetegedésekről beszélni.
A vizsgálati eredmények megerősítették a marburg-esetet. Huszonöt másik minta negatív lett
– jelentette ki az elnök.
Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy az új vírus mekkora eséllyel terjedhet át Európába is.