A diákokat kiterelték az intézmények elé.
BREAKING: Bombariadó van az ország több iskolájában!

Több budapesti és vidéki iskolát kellett bombariadó miatt kiüríteni csütörtök reggel – számolt be többek között a Telex. A fenyegető levelek miatt a rendőrség nagy erőkkel vonult ki az érintett intézményekhez. Az első információk szerint az üzeneteket egy helyről küldték, és a hatóságok minden szükséges intézkedést megtesznek a helyzet kezelésére.
A következő iskolák érintettek a bombafenyegetésben:
- Csepeli iskolák, köztük a Vermes Miklós Általános Iskola
- Óbudai Gimnázium
- Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola
- Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium
- Zrínyi Miklós Általános Iskola
- Gárdonyi Géza Általános Iskola (Újbuda)
- Bocskai István Általános Iskola (XI. kerület)
- Németh László Gimnázium (Hódmezővásárhely)
- Vajk-sziget Általános Iskola (XVIII. kerület)
- Fillért Úti Általános Iskola (II. kerület)
A rendőrség közleménye szerint az esetek összefüggésben közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt nyomoznak.
A fenyegetés valószínűleg egy helyről származik
Az iskolák a hatóságokkal együttműködve végzik az átvizsgálásokat. A szülőket arra kérik, hogy figyeljék a helyi tájékoztatást és vegyék fel a kapcsolatot az iskolákkal, hogy a gyermekeik biztonságban hazaérhessenek.
FRISSÍTÉS:
11:10 Mostanra már több mint 240intézmény kapott bombafenyegetést.
Kapcsolódó:
Orbán Viktor forródróton van Pintér Sándorral az iskolákat ért bombafenyegetés miatt