Értelmetlen és tragikus vég.
Lesújtó: Öngyilkos lett egy általános iskolás diák

A napokban öngyilkos lett egy általános iskolás diák Tatabányán, számolt be a kemma.hu alapján a 24.hu. A tatabányai lap szerint a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A Tatabányai Tankerületi Központ az esettel kapcsolatban közleményt adott ki:
„A Tatabányai Tankerületi Központ is mély megdöbbenéssel áll az eset előtt, ugyanis az igazgató tájékoztatása alapján annak ellenére, hogy
az elhunyt diák másfél hónapja érkezett még csak az iskolába,
az intézményi közösségbe jól beilleszkedett, tanulótársai is elfogadták.”
A többi diákot is megrázta társuk halála
Azt is megírták ezen kívül, hogy az öngyilkossági ügyben közigazgatási eljárás keretében jelenleg is rendőrségi nyomozás folyik. Ennek megállapításai mentén lehet majd az okokat feltárni és a szükséges intézkedéseket megtenni.
„A Tankerületi Központ az iskolában dolgozó szociális segítő közreműködését már igénybe vette, de a trauma feldolgozása érdekében pszichológus szakember bevonásával minden segítséget meg kíván adni az intézménynek és a diákoknak”
– emelte ki a tankerület.