Diáklányokat zaklatott a borsodi, pеdοfіl tanár

A 13-16 éves gimis lányok jöttek be neki.

Diáklányokat zaklatott a borsodi, pеdοfіl tanár

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki tanárként kiskorú diáklányokat molesztált – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.

Egy 16 éves lánnyal többször le is feküdt

A férfi az egyik lány beleegyezésével szexuális kapcsolatot létesített.

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kisvárosban lévő gimnázium tanáraként dolgozott. Az elkövető 2019. szeptemberétől egy 16 éves kiskorú diáklánnyal érzelmi kapcsolatot alakított ki,

az iskolában rendszeresen ölelgette, oktatási időn kívül találkozott vele,

ajándékokat vásárolt neki, majd a beleegyezésével legalább négyszer szexuális kapcsolatot létesített vele.

Pár évvel később egy másik gimiben folytatta az üzelmeit

A férfi 2023. szeptemberétől egy másik borsodi településen működő szakképző iskolában helyezkedett el. A vádlott a munkaviszonya megszűnéséig két 14 évesnél fiatalabb be nem töltött kiskorú

diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette, simogatta őket.

Egyiküket az osztályteremben karjánál fogva magához húzta, és szexuális cselekmény végzésére akarta rábírni, ezt a rákövetkező napokban megismételte. Az osztályteremben a sértett combját ujjával simogatta.

Farmerén keresztül fogdosta a megszeppent diáklányt

November végén a másik diáklány mellé ült a padon, átkarolta, simogatta, más alkalommal farmerének kivágott részén bedugta az ujját, combját simogatta a sértett kifejezett kérésére ellenére.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Kapcsolódó:

Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben

Magyarország ma: Kirúgták a tanárt zaklatásért, egy másik iskolában folytatta