Nem vette észre, hogy megszúrták, olyan részeg volt

Hihetetlen.

Nem vette észre, hogy megszúrták, olyan részeg volt

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy 47 éves pesterzsébeti férfival szemben, aki hátba szúrta a sógornőjét – írta meg a a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.

Csöves rokonukat hívták meg piálni az alkoholisták

A vád az élettársával együtt alkoholista életmódot folytató férfi 2023 októberében meghívta italozni az éppen a pesterzsébeti lakásukban vendégeskedő sógornőjét, aki hajléktalanként élt Budapesten. Ketten egy közeli élelmiszerboltba mentek, ahol italt vásároltak, majd a kisbolt háta mögött, egy füves területen

az általuk vásárolt vodka és sör elfogyasztása mellett beszélgetni kezdtek.

Recés pengével szúrta hátba sógornőjét

Az italozás során a már erősen ittas vádlott a kabátja zsebéből elővett egy recézett, 11,5 centiméteres pengéjű kést és azzal – meg nem állapítható okból – egyszer közepes erővel a sógornőjét hátba szúrta.

A szurkáló szólt az áldozatának, hogy mi történt

A nő olyan részeg volt, hogy a sérülését nem észlelte, azt maga a támadója közölte vele, mire úgy döntöttek, hogy visszamennek a közeli lakásba. Itt a sértett sebe már egyre erősebben vérzett, ezért a nő testvére mentőt hívott, akik megmentették az időközben életveszélyes állapotba kerülő sértett életét.

Börtön lesz a vége a részeg „viccnek”

A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

(Kiemelt kép: Illusztráció)

Kapcsolódó:

Borsod: Lustának tartotta őket, ezért akarta kiirtani családját

Döbbenetes indokkal verte halálra haverját a 20 éves fiatal (+videó)