Vastagon fogott a ceruzájuk.
Több mint 54 millió forintért bérel dísznövényeket a Digitális Állampolgárságot intéző cég

A felháborító ügyre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet. Az Idomsoft Zrt. egy állami cég, amelyik az adófizetők pénzéből
54,5 millió forintért bérel dísznövényeket
– írta bejegyzésében Hadházy.
A politikus a cég szerződései között bukkant a pofátlanul magas összegre. Rámutatott: a szerződés eredetileg jóval kevesebbről szólt, gondolom azért, nehogy közbeszerzést kelljen kiírni, de aztán kétszer is módosították.
Hadházy szerint ez nettó hűtlen kezelés
„Nem kellene ehhez túl sok kommentár, ez csak egy újabb példa arra, hogy öntik ki dézsával állami cégek élén álló fideszes ficsúrok az Önök pénzét Ezt szerencsésebb országokban hűtlen kezelésnek hívják”
– fogalmazott az ellenzéki politikus.
Azt is megjegyezte, hogy a virágbérlő Idomsoft az egyik fő elkövetője az állami szoftvereknek, ott van a választási szoftvereknél is és a „Digitális állampolgárságban” is.
A virágbérlés nyilvánvalóan csak egy kis huncutság a többihez képest
– írta.
A horror áron virágokat bérbeadó céggel kapcsolatban leírta, hogy egy kis start-up cégként indult, nagy médiafelhajtással, aztán a szokásos földbeállással.
Megmentette őket a NER-es kapcsolat
„Aztán megjelent benne egy Pecsenye Roland nevű jóember, start up guru , aki mit ad Isten, például Mészáros bankjának informatikai igazgatója is lett”
– mutatott rá Hadházy.
Hozzátette: Az Idomsoft-tal történt üzlet óta látszik is némi bevétel, de ennek alapján sikerülhetett még pár állami céget megpumpálni.
Kapcsolódó:
Figyelmeztettek a könyvelők: Hatalmas hibát követtek el Orbánék