Sokkoló dolgok derültek ki a japán nő meggyilkolásával gyanúsított férfiről

Szüleit is halállistára tette a férfi.

Sokkoló dolgok derültek ki a japán nő meggyilkolásával gyanúsított férfiről

Megumi gyilkosság – Sokkoló részletek: a gyanúsított listát írt azokról, akiket meg akart ölni – Egy japán nő brutális meggyilkolása rázta meg Magyarországot. A gyilkosság ügyében a rendőrség volt férjét, David A.-t gyanúsítja. A férfi nemcsak volt feleségét fenyegette, hanem saját szüleit is.

Mint ismert, a kétgyermekes anyát, Megumit január 29-én találták holtan egy kiégett budapesti lakásban. A nő hosszú ideje rettegett attól, hogy volt férje bántani fogja. A rendőrséghez is fordult. Az ügyben a rendőrségnek már bocsánatot is kellett kérnie. Erről ITT írtunk korábban.

Megumi gyilkosság – A férfi egy halállistát írt, amelyre szüleit és volt feleségét is felírta

David A. és Megumi éveken át Magyarországon éltek, majd elváltak. A férfi külföldre költözött, de rendszeresen visszajárt. A tragédia napján elvitte kislányát uszodába, majd – állítása szerint – hazatérve észlelte a lakástüzet. A rendőrség azonban a kamerafelvételek alapján úgy véli, ő gyújtotta fel a lakást, és végzett Megumival.

A két félárván maradt gyermek nevelőszülőkhöz került. A rokonaik hamarosan Magyarországra érkeznek, hogy eldöntsék, ki neveli tovább őket.

David A. rajongott a fegyverekért. A lakásban, ahol a tragédia történt, lőfegyvert is tartott. Az ügyvéd szerint Megumi emiatt is féltette magát és gyermekeit. A rendőrök megtalálták és lefoglalták a fegyvereket.

A férfi a közösségi oldalán is gyakran posztolt fegyverekkel kapcsolatos tartalmakat. A szomszédok szerint jó apának tűnt, de kiderült, hogy a kisgyerekeivel lőtérre járt, és fegyvert adott a kezükbe.

(blikk.hu nyomán)