Úgy tűnik, megpecsételődött Imane Helif karrierje

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség fenntartja korábbi döntését. Helif nem indulhat a márciusi, belgrádi ökölvívó-világbajnokságon.

Úgy tűnik, megpecsételődött Imane Helif karrierje

Imane Helif nem indulhat a márciusi, belgrádi ökölvívó-világbajnokságon. A bunyós botránya a legutóbbi olimpián robbant ki, amikor kiderült, hogy úgy indulhatott a nők között, hogy nincs méhe, belső heréi vannak, és XY kromoszómakészlettel rendelkezik, ami csak férfiakra jellemző.

Imane Helif végig nőnek vallotta magát, útlevele szerint is nőnemű. Azonban rengetegen támadták őt, az algériai boxszövetséget és az olimpiai bizottságot is, hogy miért engedi a versenyzőt nőként indulni, hiszen teljesen egyértelműen interszex.

Chris Roberts, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára most azt mondta:

Megállapításunk szerint Helif megbukott egy nemi indentitását meghatározó teszten, éppen ezért már a legutóbbi, 2023-as vb-n diszkvalifikáltuk őt. Nem másítjuk meg az akkori döntésünket.