Amerikai tábornoknak adta ki magát, így csalt ki 28 millió forintot egy zalai idős asszonytól

Az asszony elhitte a mesét, ami túl szép volt, hogy igaz legyen.

Amerikai tábornoknak adta ki magát, így csalt ki 28 millió forintot egy zalai idős asszonytól

Egy romantikus csalónak sikerült közel 28 milliót bezsebelni egy idős asszonytól Zalában, aki másfél évet várt a feljelentéssel. A police.hu a Mátrix Projekt keretében hívja fel a figyelmet a gyanús jelekre.

Mint írják, még 2023-ban ismerkedett meg egy magát amerikai tábornoknak kiadó férfival egy 73 éves Lentiben élő nyugdíjas.

A katona a nő bizalmába férkőzött, elhitette vele, hogy pár hónapon belül leszerel és mivel nincsen családja, Magyarországon szeretne letelepedni.

A férfi azt mondta az asszonynak, hogy a táborban nem tarthat nagyobb összeget, ezért egy dobozban elküldené neki a félretett pénzét, ami közel

1 milliárd forint.

A csaló hatósági ellenőrzésre, vámkezelésre, büntetésre és egyéb okokra hivatkozva nagyobb összegek utalására vette rá a hiszékeny nőt, aki még hitelt is vett fel, hogy segítsen a férfinak. Így összesen közel

28 millió forintot

sikerült kicsalnia áldozatától pár hónap alatt.

Az idős nő szégyellte magát, ezért csak másfél évvel később tett feljelentést, amikor egy hasonló esetről olvasott.

A police.hu közölte azt is, mit tegyünk, hogy ne váljunk hasonló csalások áldozatává?

  • Gondolkodjanak józanul, ha túl szép a történet, hogy igaz legyen, akkor csalásról lehet szó!
  • Idegeneknek ne adják meg a személyes és banki adataikat! Ne utaljanak pénzt ismeretleneknek!
  • Figyeljenek a gyanús jelekre! A furcsa mondatszerkezetek, helyesírási hibák, magázó-tegező forma váltakozása is valamilyen fordítóprogram használatára utal.
  • Ha a csaló mégis sikerrel járt haladéktalanul tegyen feljelentést a rendőrségen!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

(Kiemelt kép forrása: police.hu)