Jó tett helyébe jót várj?
Befogadott két nőt: Lefújták, megverték, kirabolták

Vádat emeltek két nő ellen, akik késsel támadtak szállásadójukra, majd zsarolással próbálták megszerezni a férfi kocsiját. – számolt be a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Befogadta őket, cserébe kirabolták
A későbbi áldozat 2022 nyarán, szívességi alapon befogadta otthonába a két nőt, akik tudták, hogy a sértett nehezen jár, a mozgásában akadályozott. Július 31-én az egyik nő és a férfi között vita alakult ki, mely során a vádlott megütötte a sértettet és tőle pénzt követelt.
A másik nő két kést magához véve csatlakozott a vitához
Egyikük a konyhából egy ismeretlen tartalmú folyadékkal tért vissza, amivel lefújta a férfit, aki ettől rövid időre elkábult. A közben ágyra esett sértett
száját szigetelő szalaggal leragasztották, és egy plüss macit nyomtak a fejéhez.

Ezt a macit nyomták a fejéhez.
Kocsiját és bankkártyáját akarták megszerezni
A folyamatos bántalmazást, továbbá késsel a férfi felé szúrások sorozatát az törte meg, hogy a nők egy szerződés megírását követelték a sértettől, aminek a tárgya a férfi kocsijának vádlottakra való átruházása volt. A férfi ennek megírását elkezdte, de nem fejezte be. Az események során a támadók a sértett bankkártyáját és annak PIN kódját is követelték, amire
a férfi helytelen kódot adott meg a vádlottaknak.
Ezután a két nő egy elektromos kábellel összekötözte a sértett kezeit, majd egy gyerekhinta kötélének segítségével a lábait is.
Keményen ellenállt a bántalmazott férfi
A férfi kihasználva azt, hogy az egyik nő kiment a szobából, minden erejét összeszedve lelökte a rajta ülő másik nőt, végül sikerült kiszabadítani magát a kötésekből. Ekkor az egyik vádlott a hátán fekvő sértett hasa irányába szúrt, de
a férfi elkapta a kés pengéjét, amitől az eltört.
Ettől a támadók megijedtek és elmenekültek a lakásból.
A járási ügyészség többek között rablás bűntettének és zsarolás bűntettének minősített eseteivel vádolja a két nőt.
Az Egri Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. Az ügyészség mindkét nő esetében tizenkettő év szabadságvesztés és tíz év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Kapcsolódó:
Döbbenetes bűntény: Azzal ütötte az öreget, ami a kezébe akadt
Borsod: Cigarettát kért, mobiltelefont rabolt a miskolci férfi