Hoppá! Novák Katalin megtörte a csendet – Megszólalt a kegyelmi botrány kapcsán (+Videó)

Novák Katalin megszólalt a kegyelmi botrányról – így próbálta kimagyarázni.

Hoppá! Novák Katalin megtörte a csendet – Megszólalt a kegyelmi botrány kapcsán (+Videó)

Novák Katalin a kegyelmi botrány ügyében ismét próbált kitérni a válaszadás elől. Londonban tartott előadást, ahol a Telex újságírója elcsípte egy rövid kérdés erejéig.

A volt köztársasági elnöknek ugyanazt a kérdést tették fel, amit már rengetegszer: miért adott kegyelmet Kónya Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, akit pedofilügyben elítéltek? A pontos okokat továbbra sem tudni, azon kívül, hogy Balog Zoltán református püspöknek szerepe lehetett a döntésben.

Novák először régi nyilatkozataira hivatkozott, majd végül egy érdekes mondatot elejtett:

„Hoztam egy döntést, ami nem volt jó döntés. Ennek a konzekvenciáit levontam, lemondtam a köztársasági elnökségről. Ezt a döntést én hoztam, és innentől nincs relevanciája annak, hogy kinek a javaslatára, nyomásra vagy nem nyomásra, miért hoztam ezt a döntést, én döntöttem, ezért én vállaltam a felelősséget.”

Ez a válasz aligha oszlatja el a kételyeket. Sokan továbbra is kíváncsiak, miért volt ennyire fontos ez a kegyelem, és milyen politikai háttéralkuk állhatnak mögötte. A Novák Katalin kegyelmi botrány továbbra is az egyik legnagyobb kérdés marad a magyar közéletben.