Nem csak a hajléktalanok, hanem az otthonukban fagyoskodó idősek is veszélyben vannak.
Elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este 8 órától péntekig elrendelte a vörös kódot – közölte a tárca az MTI-vel. Extrém időjárás várható a héten.
Most meghalhatnak azok, akiket Orbánék az út szélén hagytak
A tájékoztatás szerint a vörös kódnak két fontos célja van, Egyrészt felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli helyzetre, másrészt a speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat, attól függetlenül, hogy kiknek nyújt szolgáltatást.
„Az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága jelenleg országosan és Budapesten is 84 százalék, van elég férőhely,
senkinek nem kell az utcán töltenie az éjszakát”
– írták.
Nagyon fontos, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni – figyelmeztettek. A speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban az élet védelme az első – áll a közleményben.
Az is életveszélyben van, akinek nem telik fűtésre
Sok magyar család és idős ember fagyoskodik otthonában, mert az elszabadult infláció és a nevetségesen alacsony nyugdíjak mellett egyszerűen nem tudják kifizetni a fűtésszámlát. Sokan a gázóra lekapcsolásától rettegnek, míg másoknak már most sincs tüzelőjük, így vastag takarók alatt próbálják átvészelni a hideg hónapokat. A helyzet különösen a vidéki, kisnyugdíjas réteget sújtja, ahol a tűzifa ára az egekbe szökött. Sokan a fűtés helyett inkább élelemre költik maradék pénzüket, miközben
a kormány a statisztikák mögé bújva hirdeti a „rezsivédelem” sikerét.
(MTI)
Kapcsolódó: