A félresiklott életéért a nagymamáját hibáztatta, ezért halálra késelte

Lelketlen szörnyűség.

A félresiklott életéért a nagymamáját hibáztatta, ezért halálra késelte

Minősített emberölés bűntette miatt emeltek vádat az unoka ellen, aki az alvó nagymamáját konyhakéssel megszúrkálta – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.

Sokat ivott az félresiklott életű unoka

A vádirat szerint a férfi magánéleti problémái miatt rendszeresen ivott, és a bűncselekmény elkövetését megelőzően a nagyszülő hajdúszoboszlói házába költözött. A vádlott rendszeresen kért pénzt a sértettől, azonban 2024. májusában emiatt már többször volt közöttük szóváltás, mert

a nagymama nem adott pénzt.

A férfi tavaly május 30-án, délután, ismételten pénzt kért, de nem kapott. A nagymama este elaludt, a vádlott pedig tévét nézett. A férfi 22 órakor úgy gondolta, hogy a nagymamája az oka a félresiklott életének, ezért a konyhában magához vett egy kést, bement a sértett hálószobájába, és

az alvó nagymamáját többször megszúrta.

Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül meghalt.

A börtönben bűnhődhet a lelkiismeretlen unoka

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott.

A jelenleg letartóztatásban lévő vádlott ellen a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Kapcsolódó:

Barátja segítségével tűntette el meggyilkolt szerelme testét

Döbbenetes bűntény: Azzal ütötte az öreget, ami a kezébe akadt

Kardokkal, puskákkal készült iskolai mészárlásra a magyar diák (+videó)

Elsírod magad, ha megtudod, mi lett a meggyilkolt japán nő gyerekeivel