Megint kispadra kerültünk Orbánék miatt.
Magyarország nélkül tartanak rendkívüli EU-csúcsot

Egymás után jelentkeznek az uniós állam- és kormányfők arra a francia elnök felhívására, amelyben egy videokonferenciára invitálja Macron a vezetőket – írta meg a hvg.hu. Leginkább arról lesz szó, mit reagáljon az Európai Unió arra, hogy az Egyesült Államok és Oroszország kihagyta a szövetséget a orosz-ukrán háborúról szóló tárgyalásokból.
Szerda délután négykor kezdődik a rendkívüli csúcs
A lap információ szerint a luxemburgi miniszterelnök és az ideiglenes román elnök, Ilie Bolojan lesz személyesen jelen az Elysée-palotában, a többiek videóhíváson keresztül vesznek részt. Ez a mostani találkozó a hétfői megbeszélés folytatása, ahol kizárólag a nagyobb tagállamok részvételével egyeztettek Párizsban.
Ukrajnáról és Európa biztonságáról fognak tanácskozni
Az esemény elnevezése az elnöki hivatal tájékoztatója alapján
Informális találkozó Ukrajnáról és Európa biztonságáról, a köztársasági elnök elnökletével.
Nem áll rendelkezésre hivatalos lista a résztvevőkről, de a sajtó úgy tudja, hogy csupán két tagállam nem képviselteti magát: Szlovákia és Magyarország. A szlovákok elutasították a kezdeményezést. A hvg.hu úgy tudja, hogy valószínűtlen, hogy Orbán Viktor csatlakozna.
Kapcsolódó:
Kiszivárgott: Orbán újságírókat akar kitiltani az országból!