130 millió forintot találtak egy Duna-parti kis faluban (+videó)

Volt ott még más is bőven…

130 millió forintot találtak egy Duna-parti kis faluban (+videó)

18 kg kokain, 166 tő cannabis, 180 gramm amfetamin, 4 gépkocsi, több mint

130 millió forint, 75 ezer euro,

két motorkerékpár, két jet-ski, értékes órák és ékszerek ez a rövid summázata annak az akciónak, amit a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága hajtott végre szerdán Dunaújvárosban és Kulcson – írta a Police.hu.

Már készültek a drogkereskedők elfogására

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2025. február 19-én nagyszabású, összehangolt akció keretében fogta el azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jelentős mennyiségű kábítószert birtokoltak és azzal kereskedtek.

Három embert fogtak el

A három gyanúsított közül kettőt – egy 44 éves dunaújvárosi férfit és 43 éves bajai társát – reggeli találkozójukon fogták el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Támogató Alosztályának beavatkozói Dunaújváros egyik forgalmas csomópontján. Ezzel egyidőben harmadik társukat pedig kulcsi otthonából való menekülésében akadályozták meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

1,2 milliót hordott zsebben

Már az elfogásokat követő elsődleges nyomozási cselekmények is jelentős eredményeket hoztak, hiszen a Dunaújvárosban elfogott helyi férfi autójában több mint 130 gramm kokaint, 9000 eurót és 1,2 millió forintot találtak. Kulcson elfogott társuk házának pincéjéből pedig 166 tő cannabis és jelentős mennyiségű szárított növény került elő. Az ezt követő kutatások még ennél is nagyobb sikerrel jártak.

Egész kis füveskertje volt a drogkereskedőnek

A Fejér megyei rendőrök ugyanis megtalálták azt a depót, amely a kereskedésre szánt kábítószer tárolására szolgált. Ennek átvizsgálása során közel 18 kg kokaint, 180 gramm amfetamint, illetve kábítószer csomagolásához, méréséhez alkalmas eszközöket foglaltak le.

Jól tejelt a drogbiznisz

Mindezek után intézkedtek a nyomozók arról is, hogy az elkövetőknél fellelt, feltehetően a bűnös tevékenységgel összefüggésbe hozható vagyonelemeket felkutassák, ennek keretében több mint 130 millió forint és 75 ezer euró, karórák, ékszerek, négy gépkocsi, két jet-ski és két motorkerékpár lefoglalását hajtották végre.

Mehetnek a hűvösre

A jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított három férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat kezdeményezték.

Kapcsolódó:

Kollégájának is árult drogot a börtönőr: Mehet a rácsok mögé (+fotók)

Rendőri felügyelet alatt árulta a kábítószert a díler (+videó)