Megharapta a vasútőrt a részeg utas

Nem volt kedve leszállni.

Megharapta a vasútőrt a részeg utas

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akiket súlyos ittasságuk miatt leszállítottak a személyvonatról, ezért rátámadtak a vasútőrre – írta a Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.

Rémálommá vált az utazás: Ordibáltak, balhézte, leszállították őket

A vádirat szerint a vádlottak élettársak, 2023. október elején a délutáni órákban a miskolci pályaudvaron várakozó személyvonatról leszállították őket, mivel súlyosan ittas állapotban az utasokkal kiabálva veszekedtek, egymást is szidalmazták.

Nem hagyták annyiban: Szidalmazták, üldözték a vasútőrt

A vasútőr közölte velük, hogy nem utazhatnak a vonaton, és felszólította őket, hogy távozzanak a pályaudvar területéről. Kísérte őket, miközben mindkét vádlott folyamatosan szidalmazta. Időközben a vasúti ügyeletes tiszt is megérkezett kollégája segítségére, és a személyváró csarnokon keresztül kivezették a vádlottakat.

Fenyegetőzés, dobálás, harapás: Így eszkalálódott a konfliktus

Az épület előtti téren a férfi vádlott megöléssel fenyegette a vasútőrt, míg a nő a mobiltelefonjával megdobta, majd megharapta a kezét. A férfi vádlott ekkor egy mintegy 3 kilogramm súlyú terméskövet vett ki a díszkertből. Azzal támadólag indult a sértett irányába, cselekményét az ügyeletes tiszt felszólítására abbahagyva, a követ eldobta.

A sértett a harapás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.

Börtön várhat a támadókra: Kemény büntetést kér rájuk az ügyészség

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottak közül az időközben más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást, a nővel szemben pedig közérdekű munka büntetést indítványozott.

Kapcsolódó:

Borsod: Cigarettát kért, mobiltelefont rabolt a miskolci férfi

Borsod: Lustának tartotta őket, ezért akarta kiirtani családját