Órán zsidózta le a diákot a tanár egy magyar iskolában, ez lett a következménye

A szavait állítólag fegyelmezésnek szánta, de komoly bajba került.

Órán zsidózta le a diákot a tanár egy magyar iskolában, ez lett a következménye

A zsidózó történelemtanár az órán azt mondta egy gyereknek, hogy

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”.

A szavait állítólag fegyelmezésnek szánta a zsidózó tanár.

A szülők felhördültek az ügyben, és kérdőre vonták az iskolát, valamint egy jogvédő szervezethez és a hatóságokhoz fordultak az ügyben. Úgy tudjuk, a tanár nem bánta meg szavait, és nem is értette, hogy mi volt a probléma azokkal.

Úgy tudni, a zsidózó tanár azóta felmondott, de a gyerek édesanyja ettől függetlenül is jogi lépéseket szeretne tenni az ügyben.