Szerencsére nem engedik ki a szadistát.
Meglepő, de eldőlt a lúgos orvos sorsa

Jogerős végzésével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését, és úgy határozott:
a lúgos orvos, Bene Krisztián feltételes szabadságra bocsátásának jelenleg nincs helye.
A törvényszéki közlemény szerint az első fokon eljáró bíró helytállóan állapította meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás objektív feltétele megvalósult, tévedett azonban, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a feltételes szabadságra bocsátás valamennyi törvényi feltétele fennáll.
Hozzátették: „Az elsőfokú végzés indokolásának kiegészítése mellett a másodfokon eljáró háromtagú tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bűncselekmények jellegét, előre tervezettségét, elkövetési módját és az abból kirajzolódó terhelti személyiséget, valamint a kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát és a még végrehajtásra váró több mint 2 év 8 hónapot együttesen értékelve nem vonható le megalapozott következtetés arra nézve, hogy fennáll a feltételes szabadságra bocsátás azon feltétele, miszerint a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető” – fogalmaztak.
Hangsúlyozták: fenti döntését a bírói tanács kizárólag a hivatalos eljárásban keletkezett adatokra és információkra alapozta. „Kizárólag (!) ezek, valamint az ügy szempontjából releváns jogi-szakmai körülmények gondos mérlegelése alapján hozta meg döntését” – tette hozzá a törvényszék.