Italozás vezetett a párkapcsolati viszályhoz.
Borsod: Leütötte majd hajánál fogva vonszolta élettársát

A férfi még folytatta volna az ivást
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki együtt italozott élettársával, majd mivel a nő még nem akart hazamenni, leütötte, és hajánál fogva húzta végig az utcán. – számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Egy miskolci presszó teraszán kezdődött a baj
A vádi szerint a vádlott és élettársa 2024. június végén az esti órákban Miskolcon, egy presszó teraszán italoztak. Közöttük hangos szóváltás alakult ki, a vádlott felszólította élettársát, hogy menjenek haza.
A nő ellenkezett, a vádlott dühös lett, és olyan erővel ütötte meg a nőt, hogy az leesett a székről. A vádlott
rángatta, karját és táskáját húzva próbálta távozásra bírni.
Ez nem használt, ezért a férfi a nőt hajánál fogva húzta végig a földön a presszó előtti utcaszakaszon.
A buszmegállóig húzta a hajánál fogva
Eljutottak egy közeli buszmegállóig, ott is többször megütötte a nőt, majd a földre került sértettet újból hajánál fogva húzta, végül felhagyott cselekményével és távozott.
A nő komolyan megsérült
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túli gyógytartamú súlyos sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Kapcsolódó:
Tűzzel akart világítani egy guberáló: Felgyújtott három kukát és két kocsit
Leütötte és kirabolta a templomból hazafelé tartó 87 éves nénit egy borsodi férfi