70 millióra büntette Kövér a tiltakozó képviselőket, és kitiltotta őket a Parlamentből

Ez a diktatúraépítés következő lépése.

70 millióra büntette Kövér a tiltakozó képviselőket, és kitiltotta őket a Parlamentből

Kövér László fideszes házelnök egy lakás árának megfelelő összegre büntette a Momentum képviselőit, és kitiltotta őket a Parlamentből. Mindezt azért, mert szembeszálltak a hatalommal, és kiálltak a gyülekezési jog korlátazása ellen – számolt be a 24.hu.

Kövér rekordbírságot szabott ki a tiltakozó ellenzékiekre

A Momentum politikusai füstgyertyákkal, szovjet himnusszal és Putyin-Orbán csókolózós képek szórásával próbálta megakadályozni azt, hogy elvegyék a magyar emberektől a gyülekezési alapjogukat – írta a párt közleményében.

Összesen 70 milliós büntetést kaptak a párt képviselői:

A diktatúra elleni kiállásban szintén résztvevő Hadházy Ákos független képviselőt 12 millió forintra büntette kövér, és eltiltotta a következő 10 parlamenti üléstől.

Vagyis összesen több mint 82 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőinket azért, mert kiálltak az igazságért.

„Számítottam persze a brutális büntetésre, de mégsem tehettem mást. Fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy ez a törvény nem szintlépés, hanem

hatalmas szintugrás a diktatúra felé

vezető úton. Ha úgy tetszik, a hibrid rezsim és a diktatúra határára értünk”

– írta bejegyzésében Hadházy Ákos.”

A Fidesz-többség elfogadta, Orbán bábja aláírta

Kedd délután rendkívüli eljárásban a fideszesek és a Mi Hazánk, valamint a Jobbik nevű törpepárt képviselőinek szavazatával a parlament elfogadta az első körben a Pride betiltását lehetővé tevő törvényt. A Sulyok Tamás nevű bábelnök még aznap este aláírta a jogkorlátozó jogszabályt.

A Momentum szerint a törvénymódosítással

„az állampárt újabb lépést tesz a putyini diktatúra felé,

arcfelismerő szoftvert vetnek be azok ellen, akik fel merik emelni a hangjukat

a rendszer, az elnyomás ellen. Mert ezt jelenti a gyülekezési jog korlátozása, amit egyetlen nap alatt tolnak át az Országgyűlésen”.

Kapcsolódó:

A gyülekezési jog sötét napja: Sulyok Tamás aláírta a Pride-ot betiltó törvényt

Óriási balhé volt ma a Parlamentben – Mutatjuk a részleteket! (+videó)

Több ezren tüntetnek a Fidesz-kormány diktatórikus törvénye ellen