Elképsztő statisztika jött ki a nyugdíjakról. Mindannyian érezzük, hogy rossz a helyzet.
A számok nem hazudnak: A nyugdíjasok 80 százalékának kevés a nyugdíj

A Publicus Intézet márciusban a Népszava számára készített felmérése szerint tízből nyolc magyar nyugdíjas úgy véli, hogy a nyugdíjak nem elegendőek a kényelmes megélhetéshez. A megkérdezett nyugdíjasok közül csak 19 százalék mondta, hogy könnyen megél a havi juttatásból. Ezzel szemben 53 százalékuk csak odafigyeléssel, spórolással boldogul, míg 22 százalékuk nagy lemondások árán jön ki a pénzéből. További 7 százalék pedig anyagi segítség nélkül nem boldogul.
Csak egy félmegoldás az ÁFA-visszatérítés vagy még ront is a helyzeten?
Orbán Viktor februári évértékelőjében bejelentette, hogy a nyugdíjasok visszakapják az ÁFA összegét bizonyos élelmiszerek, például zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek vásárlásakor. Az intézkedés októberben indul, és a visszatérítés felső határa körülbelül 15 ezer forint lesz. A felmérés szerint az emberek 35 százaléka támogatja ezt az intézkedést, 9 százalék inkább egyetért vele, míg 48 százalék elutasítja. A kormánypárti szavazók 86 százaléka támogatja, az ellenzékiek körében ez az arány csak 21 százalék.
A többség szerint a kormánynak ki kéne találnia valami jobbat
A megkérdezettek 77 százaléka szerint más módon kellene javítani a nyugdíjasok anyagi helyzetét. Csak 19 százalék tartja jónak az ÁFA-visszatérítést. A kormánypárti szavazók fele támogatja az intézkedést, de 43 százalékuk más megoldásokat vár. Az ellenzékiek 94, a bizonytalanok 83 százaléka szintén más intézkedéseket preferálna.
A kis boltok és az őstermelők belerokkanhatnak az intézkedésbe
A rendszer bevezetése előnybe hozhatja a nagy áruházakat a kisboltokkal és piacokkal szemben. Az őstermelők általában nem ÁFA-alanyok, így tőlük vásárolt áruk után nem igényelhető visszatérítés. Ez csökkentheti a termelői piacok forgalmát és az őstermelők bevételeit, ami áremelkedéshez vezethet. A megkérdezettek 58 százaléka ezt érdemi problémának tartja, 9 százalék elfogadható áldozatnak, míg 24 százalék szerint ez nem jelent gondot.
Felmérés számszerű eredményei: a nyugdíjasok megélhetési nehézségei
- 19% könnyen megél a nyugdíjból
- 53% odafigyeléssel, spórolással él meg
- 22% nagyon nehezen, nagy lemondások árán jön ki
- 7% anyagi segítség nélkül nem boldogul
Kapcsolódó:
Változik a nyugdíjszámítás 2025-től: Ez minden nyugdíjast érint!