Megpecsételődhet a 300 éves épület sorsa: „semmi nincs ott, amit meg kéne menteni”?

Érdemes-e megmenteni a Megyeri Csárda épületét?

Megpecsételődhet a 300 éves épület sorsa: „semmi nincs ott, amit meg kéne menteni”?

Érdekes dolgot találtunk az újpesti képviselőtestület legutóbbi ülésének felvételén.

A képviselők arról vitatkoztak, érdemes-e megmenteni a Megyeri Csárda épületét, amelyben több mint 300 évig működött vendéglátóhely. Most egy vállalkozó megvenné és lebontaná a határcsárda épületét, hogy helyére szállodát vagy munkásszállót építsen. Mint kiderült, az épület – hiába régi – semmilyen védettséggel nem rendelkezik, sőt

a Fővárosi Közgyűlés 2015-ben döntött arról, hogy nem helyezi védettség alá az épületet.

Mint ismert, akkor még Tarlós István (Fidesz) volt a főpolgármester. Ennél azonban még pikánsabb az, amit Déri Tibor DK-s alpolgármester mondott el a felszólalókra reagálva. Közölte: 2006-ban indították meg a műemléki védetté nyilvánítási eljárást, ami során

a szakértők arra jutottak, hogy semmi nincs az épületben, ami miatt védetté kellene nyilvánítani.

Ezzel úgy tűnik, megpecsételődött a 300 éves határcsárda sorsa.