Tizenegy alkalommal hívta kamuból a segélyhívó számot.
Sorozatos telefonbetyárkodásért kaphat börtönt egy borsosberényi férfi
Vádat emeltek egy 44 éves férfi ellen, aki többször kért telefonon segítséget a hatóságoktól, azonban minden alkalommal kiderült, hogy nincs veszélyben. – számolt be a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Több ismerőséről is hazudott a hatóságnak
A vádirat szerint a borsosberényi férfi 2022 és 2023 összesen 11 bejelentést tett a segélyhívó központba, amikben nemcsak segítséget kért, hanem többször ismerőseit bűncselekmények elkövetésével is megvádolta.
A szomszédhoz riasztotta a zsarukat
Telefonhívásai visszatérő motívuma volt, hogy egy közeli házban történt betörést jelentett be, ám amikor a kiérkező rendőrök átvizsgálták a helyszínt, minden alkalommal megállapították, hogy a ház ép és sértetlen.
Részegen is telefonbetyárkodott
Volt, hogy a férfi ittas állapotban is tárcsázott, azt állította, hogy egy italboltban nem szolgálták ki, sőt megfenyegették, ezért lehet, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Valójában a vádlottat azért nem szolgálták ki, mert erősen ittas volt.
A rendőröktől várta, hogy piát vigyenek neki
A helyszínre érkező rendőröknek a férfi elismerte, hogy senki nem fenyegette meg, és csak azért kért rendőri intézkedést, hogy foglalkozzanak vele és további alkoholt vigyenek neki.
Azt hazudta, hogy megverte a családja
Egy másik alkalommal szintén alaposan felöntött a garatra, újra a segélyhívót tárcsázta, azzal, hogy megverték és fájlalja a bordáját, ám a segítségére érkező rendőröknek bevallotta, hogy jól van, nem verték meg. Családtagjait is megvádolta bántalmazással, azonban ezt a bejelentést csak azért tette, hogy a rendőrök hazavigyék őt.
Több mint egy évre börtönbe vonulhat
Az ügyészség 9 rendbeli hatóság félrevezetésének vétségével és 2 rendbeli hamis vád bűntettével vádolta meg a büntetett előéletű férfit.
Amennyiben a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmények elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy a vádirati mértékes indítványban szereplő büntetés – 1 év 2 hónap börtönbüntetés és 2 év közügyektől eltiltás – várhat rá.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.
(Kiemelt képünk mesterséges intelligencia segítségével készült illusztráció.)
Kapcsolódó:
Valódi Hírek










