Sisakban és golyóálló mellényben mentek ki hozzá a kommandósok.
Elfogták a drognagyit a dabasi zsaruk (+videó)

A dabasi nyomozók ütöttek rajta egy idős asszonyon, aki örkényi házában árulta a kristályt – számolt be a Police.hu.
Nagy erőkkel vonultak ki a nagymamát begyűjteni
A rendőrök április 10-én fogták el azt a 69 éves nőt, aki a gyanú szerint több embernek, kiporciózva árulta a tiltott szert. Az asszony házában több mint 3 millió forintot és kisebb mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot foglaltak le a rendőrök.
Az idős néni saját házában árulta a kristályt
A szakértő elsődleges véleménye szerint új pszichoaktív anyagról van szó. A nyomozás során kiderült, hogy a környékbeli vevők rendszeresen mentek a nagymama házához, ahol adagonként 1-2 ezer forintért jutottak a kristályhoz.
Mehet a sittre a nagyi
A hónapok óta tartó üzletnek a nyomozók vetettek véget. Előállították az idős dílert és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Kapcsolódó:
A WC-be húzta le az drogot és az asztal alatt próbált meg elbújni a díler
Ételfutárnak álcázva szállították ki a kábítószert Szegeden (+videó)