Brutális támadás: Késsel várta a liftajtónál

Még a földszinten kezdtek el balhézni.

Brutális támadás: Késsel várta a liftajtónál

Vádat emeltek és börtönbüntetést indítványozott egy férfi ellen, aki ittasan, késsel támadt rá a barátja szomszédjára, akit előtte még csak nem ismert – írta meg a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye.

Annyire részeg volt, hogy haza kellett vinni

A vádirat szerint a 29 éves férfi 2023. július 22-én, egy barátjával vidékre ment születésnapi ünnepségre, ahol erősen leittasodott. A rendezvényen konfliktuskereső magatartást tanúsított, ezért a barátja hazavitte Budapestre.

Kötekedett, balhézott

Röviddel éjfél után a társasház aulájában a vádlott belekötött az ülő sértettbe. Barátja próbálta csendesíteni, így a terhelt elindult vele az első emeletre, de folytatta a veszekedést a lakóval, aki közben elindult lifttel.

Rögtön a késért ment a konyhába

Az elkövető a barátja lakásában magához vett egy konyhakést, majd a liftből kilépő sértettre támadt. Felé rúgott, majd a késsel többször a nyaka felé vágva megsebesítette. A megtámadott próbált hátrálni, de a vádlott újra rátámadt, és olyan erővel lendítette a kést, hogy nekiesett, így mindketten a földre kerültek.

Lelépett, mielőtt jöttek volna a rendőrök

A támadó kezéből kiesett a kés, azonban anélkül is tovább bántalmazta áldozatát, illetve a késsel fenyegette, majd még a rendőrség kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.

A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, de a támadás jellegére figyelemmel a halála is bekövetkezhetett volna. A cselekmény büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés.

A videón az látszik, amikor az elkövető rátámad a liftből kilépő sértettre, majd a lendületétől elkezd rádőlni.

Kapcsolódó:

Családi ügy Borsodban: Megkéselte anyja volt párjának új élettársát

„Megijeszteni akartam” – mondta a nő, majd késsel támadt volt párjára az utcán (+videó)

Sodrófával fejbe vágta, majd leszúrta élettársát egy nő

Kést rántott iskolatársára egy szegedi diák