Idén mintegy 62 ezer diák tehet érettségi vizsgát.
Megvoltak a ballagások, jöhet az érettségi

Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Hétfőn kezdődik az érettségi
Varga-Bajusz Veronika elmondta, a vizsgák jövő hétfőn kezdődnek, az azt követő két hét pedig az írásbeli érettségikről szól majd. Hozzátette, június elején az emelt szintű, míg június 16-ától a középszintű szóbeli érettségi vizsgákon mérik fel a tanulók tudását.
(MTI)